A hímzés fogalmát századok óta használják. A hímzésnek az ősidőktől vannak nyomai az egész világban, jóllehet a keleti országokból több. A minta inspirációk magukban foglalják a természeti, virág, geometriai, absztrakt, gyermeki, törzsi, mitológiai, építészeti mintákat stb. A hímzéshez használt minták vagy motívumok igazából visszatükrözik a kultúrát, hagyományokat és az emberek életmódját. A hímzés általában abból a környezetből veszi az inspirációt, ahol gyakorolják, pl. a természetből.
Megfigyelhető, hogy az indiai kasmír hímzés bemutatja az ott élő növényeket a keleti platán leveleinek formájával, vagy a sáfrány virágával. India déli részeinek hímzései a templomok kapuinak és folyosóinak gazdag örökségét mutatja be, mitológiai állatokat és lótuszvirágokat.
A hímzés színei, anyaga, tematikája és stílusa a régió, alkalom, a viselőjének típusait képviseli. Manapság a hímzést általában az emberek ruhadarabjain látjuk viszont, úgy mint sapkákon, kabátokon, farmeren, stb. Ágyneműkön, konyhai terítőkön, kötényeken szintúgy viszontlátjuk. Az önkifejezés egy formája ez, melyhez türelem és szorgalom szükséges.
A hímzést kivágott anyagdarabokra vagy kész ruhákra és ágyneműkre is varrhatjuk.
A hímzés gazdag, világszerte elterjedt hagyománya az, ami ezt a kézműves mesterséget olyan elképesztővé teszi. Az emberek évszázadok óta ‘öltésekkel’ dekorálják az anyagokat, így feltételezhető, hogy a hímzés az egyik legősibb a tűvel végzett mesterségek közül. Az ősi civilizációk és történelmük, szobraik, festményeik és vázáik mind bemutatják a hímzést és annak ruhára való alkalmazását.
A hímzett ruha, vallási tárgyak és háztartási szövetek a gazdagság és magas társadalmi státusz jelei voltak sok kultúrában, mint például Perzsia, India, Kína, Japán és Európa. Sok különböző kultúrában a hímzés hagyományos nép módszerei generációról generációra szálltak. Sok téma és minta századok óta ugyanolyan.
A hímzés történelme
A hímzés korai bizonyítékait szerte a világon megtalálták, ami megnehezíti annak meghatározását, hogy pontosan hol keletkezett. A hímzés megjelenése Kr.e. 30 000-re tehető. Az archeológusok a hímzések nyomait találták meg egy cro-magnoni vadász gazdagon hímzett és dekorált ruháján, csizmáján és sapkáján.
Szibériában, i.e. 5000 és 6000 körül igényesen fúrt kagylókat fedeztek fel, amelyeket dekoratív mintákkal varrtak az állatbőrökre. A kínai cérnával készült hímzések Kr.e. 3500-ig nyúlnak vissza. ahol selyemfonallal, drágakövekkel és gyöngyökkel képeket hímeztek a ruhákra. Kínai láncöltéses hímzésre is találtak példákat, amelyeket selyemcérnával dolgoztak ki, és ezeket a hadviselő államok időszakára (Kr. e. 5-3. század) keltezték. A korai művek Kínában i.e. 500 és 300 közé nyúlnak vissza, bár a leghíresebb kínai példák újabban a Tang-dinasztia korából származó selyemköntösön, 1644-ben jelennek meg.
A hímzés művészete messzire terjed, és számos ország és embercsoport vált ismertté kiváló mesterembereiről. Bizánc aranyvarrással díszített szövetet gyártott az i.sz. 300-tól egészen az 1500-as évekig. A hímzés fontos művészet volt a középkori iszlám világban. A 17. századi török utazó, Evliya Çelebi „a két kéz mesterségének” nevezte. Mivel a hímzés a muszlim társadalmakban a magas társadalmi státusz jele volt, széles körben népszerűvé vált. Az olyan városokban, mint Damaszkusz, Kairó és Isztambul, a hímzések láthatók voltak a zsebkendőkön, egyenruhákon, zászlókon, kalligráfiákon, cipőkön, köntösökön, tunikákon, lófelszereléseken, papucsokon, kardhüvelyeken, táskákon, huzatokon és még a bőrövön is. A kézművesek arany- és ezüstszállal hímezték a tárgyakat. A hímző háziipar némelyike akkorára nőtt, hogy több mint 800 embert foglalkoztatott, hogy a kereslettel lépést tudjanak tartani.
A gépi szövőszékek feltalálása Franciaországban az 1800-as évek közepén forradalmasította a szövet hímzését. A hímzést hirtelen már nem tekintették kényes mesterségnek, mivel sor került a hímzett tárgyak tömeggyártásra. De ez nem vette el az embereket kedvét attól, hogy továbbra is kézzel hímezzenek.
A ruha szabására, foltozására, javítására és megerősítésére alkalmazott eljárás később elősegítette a varrási technikák fejlődését, a varrás dekoratív lehetőségei pedig a hímzés művészetéhez vezettek. Az 1800-as évek gépi hímzésének fejlődésével a kidolgozott, szabadkézi cérnával végzett hímzések fogyatkozásnak indultak, ám ekkor megjelent a színen az művészi kézimunka és a berlini gyapjúhímzés. A berlini gyapjúhímzés, a vászonszálas hímzés az 1870-es években volt népszerű, csak az 1880-as évek keresztszemes hímzése tudta túlszárnyalni a népszerűségét. A színes nyomtatott minták bevezetésével nem kellett már minden egyes öltést megszámolni. Bár a szabadkézi cérnás hímzés népszerűsége csökkenőben volt, a gyöngyhímzés az 1800-as évek új kézimunka-öltéseivel együtt virágkorát kezdte meg.
De hogyan fedezték fel ezt a zseniális művészeti formát?
A varrás gyakorlása közben fedezték fel a hímzés technikáját, amelyet a ruhák szabására és foltozására használtak. Ahelyett, hogy egyszerűen megjavítottak volna egy darab szövetet, hogy befedjenek egy lyukat, a korai hímzők felfedezték, hogy ugyanezeket az elveket használhatják díszes minták létrehozására is.
Összehasonlítva a korai századokban gyakorolt kézi hímzés művészetét a mai hímzésekkel, megfigyelhető, hogy a hímzés csak anyagok vagy technikák használatában változott némileg. A korábbi időkben a tiszta arany- és ezüstszálakat úgy készítették, hogy egy rendkívül finom arany- vagy ezüstcsíkot spirálisan egy selyemszál köré tekertek. Ezeket a szálakat az anyagra fektették, és nagyon finom öltéssekkel rávarrták. A normál cérnához hasonlóan tűbe fűzött finom fémcsíkokat is használtak. Napjainkban a színek széles választéka, például piros, kék, zöld, sárga minden árnyalatban elérhető, mesterségesen előállított fényes arany, fénytelen arany, fényes ezüst, antik ezüst és réz színű szálakat használnak. Színes köveket és gyöngyöket használnak a hímzések díszítésére a korai idők óta. Időnként egyetlen színű cérnát használnak, miközben megváltoztatják az öltések irányát, például függőlegesen, vízszintesen és átlósan, hogy a hímzett részen a fény segítségével ugyanazon szín több árnyalatának benyomását keltsék. A minták kiválasztása elsősorban a szövet típusától, a termék méretétől, a minta ismétlődésétől stb. függ. Először azt a területet jelölik ki, ahol a mintára van szükség, a minta átviteléhez különböző módszereket alkalmaznak.
Mivel a hímzés gyakorlata nagyon sok országban kialakult, sok különböző földrajzilag specifikus technika alakult ki. Norvégiában a Hardengar, Írországban a Mount Mellick hímzés, a Sashiko Japánból és a Nakshi Kantha Bangladesből.
A hímzés gyorsan meghódította a textil világát, de felhasználása az évek során változott. Bizonyos időszakokban a kézművesek elit csoportjai használták, máskor pedig a tömegek elterjedt gyakorlata volt.
Talán nem is hinnéd, hogy a hímzést a festészet és a szobrászat mellett, művészeti ágnak nevezzük, de ennek megvan az oka. Itt találkozik a kreativitás, a praktikum és a precizitás. A kerámiához hasonlóan lehet dekoratív vagy hasznos is, és néha mindkettő! Vegyük például a japán Sashiko technikát, amelyet ruhadarabok foltvarrására használnak, gyönyörű minták segítségével.
A hímzés a 21. században ismét növekvő népszerűségnek örvend, bár jelenleg inkább kreatív önkifejezési forma és egyben művészet, mely nagyon sokféle alapanyagot és technikát használ.
Kép forrása: https://www.metmuseum.org/toah/hd/txt_e/hd_txt_e.htm
