Nagy viasz útmutató

A viasz az csak viasz gondolhatnánk, ég ez a fajta is és a másik fajta is. Pedig ez pont olyan téves elgondolás, mintha az epret akarnánk összehasonlítani a banánnal. A viaszok között nagy eltérések lehetnek még egyféle viaszcsoporton belül is. Ebben az útmutatóban bemutatom, hogy melyik viasznak milyen tulajdonságai vannak és mire érdemes használni őket.

 

 

Paraffin

A paraffin a kőolajfinomítás egyik mellékterméke. A világon a gyertyák 90%-a jelenleg paraffinból készül, mivel olcsó és gyertyakészítésre különösen alkalmas. A jó minőségű paraffin nem bocsát ki káros anyagokat égés közben. Különféle keménységben tudják előállítani, így rendkívül szélessé téve a felhasználási területét. Az olvadási pontja 40 foktól akár 70 fokig is terjedhet, így lehet belőle illatgyertya, vagy szabadon álló gyertya.

Nagy hátránya a paraffinnak azonban, hogy környezetszennyező, ugyanúgy mint a kőolaj, amiből előállítják. A tengerpart mellett élőknek rendszeresen szembesülniük kell azzal, hogy a tengerpartjaikat elárasztotta a paraffin a kőolajat és egyéb ipari anyagokat szállító tankerekből. A tengerparti homokban talált szennyeződéseknek akár 60%-át is kiteheti a paraffin, illetve jelentős mennyiség lebeg ebből az anyagból a tengerekben és az óceánokban is. Ezekkel a lebegő paraffindarabokkal pedig pontosan ugyanaz a probléma, mint a műanyagdarabkákkal. A tengeri állatok és madarak megeszik, de megemészteni már nem tudják, ezért végül elhullanak. Az elhullott állatok gyomortartalmának vizsgálata után kiderült, hogy mintegy 20%-ban paraffint tartalmazott.

Méhviasz

A méhviasz az egyik legősibb gyertyaalapanyag, melyet már az ókori egyiptomi sírokban is megtaláltak. Annyira értékes és annyira ritka anyagnak számított, hogy fizetőeszközként is használták. A méhviasz még ma is tartja ezt a tulajdonságát, ugyanis a fellehető viaszok közül ez a legdrágább. A fiatal, 12-17 napos dolgozó méhek választják ki ezt az anyagot a potrohukon található mirigyek segítségével. Ekkor még teljesen átlátszó. Fehér színű akkor lesz, mikor a méhek rágásukkal képlékennyé tették. A végső, sárgás színt a pollenben található olajoktól és a propolisztól nyeri el. Egy gramm méhviasz előállításához 1100 darabka ilyen kis méhviasz pelyhecske szükséges. Irdatlan nagy munka!

Létezik lapok formájában, vagy pasztillaként is, mely lehet sárga vagy fehérített. A méhviaszt kémiai és fizikai úton is ki lehet fehéríteni. Ha a gyertya nagyon fehér és fényes, akkor minden bizonnyal kémiai fehérítés történt. A fizikai szűréssel fehérített gyertya színe inkább krémes elefántcsont színű. A méhviasz lapok melegítés után feltekerhetőek egy kanóccal, míg a pasztillákat könnyen adagolhatjuk a gyertyákhoz, krémekhez vagy háztartási tisztítószereinkhez. A méhviasz felhasználási köre rendkívül sokrétű!

Gyertyakészítéshez a méhviaszt önthetjük formába, de rendkívül alkalmas a mártásra is, bár ez egy kis gyakorlatot és odafigyelést igényel. A kész gyertya cseppmentes és nem nagyon kormol. Néhány cikkben azt állítják, hogy a méhviasz gyertya úgynevezett “negatív ionokat” termel égés közben. Ennek az állításnak próbáltam egy kicsit jobban utánajárni.

Nem találtam olyan tudományos cikket, mely ezt egyértelműen igazolta volna. Annyi bizonyos, hogy mikor meggyújtjuk a gyertyát az égés miatt a viasz megolvad, majd gázneművé válik és elég. Ekkor valóban történhet olyan, hogy a molekulák szétválnak negatív és pozitív ionokká, de szerencsére ez csak a másodperc törtrészéig tart. A levegőben szabadon kószáló pozitív töltésű oxigénionok ugyanis szabadgyökökként viselkednének és ez igencsak káros lenne. Az égés során azonban a negatív és pozitív töltésű ionok újrarendeződnek széndioxiddá és vízmolekulákká.

Repceviasz

A repceviasz viszonylag újdonságnak számít a gyertyaviaszok körében társával a szójaviasszal együtt. Alapanyaga többnyire Európában termelt repce, de nem árt odafigyelni, hogy GMO mentes és környezetbarát növényvédelemmel termesztett repce legyen a viasz alapanyaga. A repcéből nyert olajat különböző mértékben hidrogénezik, így különféle célra lesz használható.

A repceviasz lehet illatgyertyák alapanyaga, melyet táblás formában hoznak forgalomba és viszonylag alacsony az olvadáspontja. A szabadon álló gyertyák készítéséhez pasztillák formájában juthatunk hozzá. A szabadon álló gyertyák két rétegből készülnek. Egy alacsonyabb olvadáspontú belső részből, és egy magasabb olvadáspontú külső rétegből, a repceviasz ugyanis csak így lesz cseppmentes. Az elkészült gyertya kellemes tapintású és elegáns elefántcsont színe van. Ha megfelelő méretű kanócot választottunk, akkor szép lassan ég és keveset kormol.

Sztearin

A sztearin is népszerű a viaszok körében. Régebben állati zsiradékból készült, ma már vegyesebb a kép. Ha azt látjuk valahol, hogy növényi alapanyagú sztearinból készült a gyertya, akkor ott elsősorban a pálmaolajra kell gondolni. Léteznek olyan növényi sztearinok, melyek megkapták az RSPO jelzőt. Ez azt jelenti elvileg, hogy a pálmaolaj fenntartható ültetvényről érkezik. Azért írtam, hogy elvileg, mert az RSPO-t sokan támadják azért, mert valójában nem sok mindent tesz a pálmaolaj elleni harcban és gyakorlatilag sok nagyvállalat “zöld mosodája”.

Az olvadáspontja kicsit magasabb, mint a fentebb említett viaszoké, apró gyöngyök, vagy pelyhek formájában kerül forgalomba. Felolvasztva víztiszta színű. A kész gyertya opálos, tejfehér és nagyon kemény. Ezt a viaszt éppen ezért csak önteni lehet. Égése lassú és nem nagyon kormol. Az öntőforma alakját nagyon szépen felveszi és kivételkor is megtartja.